Éva “pótnagyi” Németországból – “hétvégenként hosszú felfedezőutakat teszek”

éva1Kedves Anett és Viki!

Köszönöm érdeklődésed, már gondoltam rá, hogy a napokban irok nektek, mivel mostanra már kialakult a napirend és a heti rutin. Meg természetesen tapasztalataim is gyűltek már az itt töltött másfél hónap alatt.
 
Kezdem a kezdeteknél: egy gyönyörű szép kisvárosba érkeztem, festői hegyek körben, tiszta, rendezett minden, az emberek kedvesek, errefelé szokás köszönni a szembejövőknek. Az egész család nagyon kedvesen fogadott, az egész ház és a külön lakrészem (tágas szoba, konyha, fürdőszoba) a legfelső emeleten is nagyon szép és modern. 

 
A munkaidőm igencsak ‘baráti’, főleg a 13 év vendéglátozás után: napi 8 óra, hétfőtől péntekig fél9-től fél5-ig, a hétvége szabad. Az anyuka nagyon rendes és korrekt, mindig ügyel rá, hogy ne túlórázzak és hogy meglegyen mindenem, amire szükségem van (étel, tisztitoszerek, stb.) 
A hetirend úgy alakul, hogy naponta takaritás, főzés (csupa finom és egészséges ételek, sok zöldség, minden bio és teljes kiőrlésű, a legjobb alapanyagok). Mosás, vasalás hetente többször, hogy ne halmozodjon, hiszen 5 emberre gyűlik rendesen. Hetente egy délután a legkisebb fiút elkísérem teniszórára és minden délután gyakorlunk egy kis németet: én diktálok az olvasokönyvéből egy rövid szöveget, neki le kell írnia, majd kijavítjuk a hibákat. Ez fontos a helyesírás gyakorlásához. Az anyuka mondta már az elején, hogy ne szörnyűlködjek, ha 1-est hoz a gyerek, mert itt az a legjobb osztályzat, az ötös az nagyon rossz, de még 6-os is van (ez nem vicc!!) az kb.minusznak felelne meg a magyar iskolákban. 🙂 
Ha marad időm, szivesen társasjátékozok a fiukkal, kockajáték, kártya, memory, stb. De vittem már őket uszodába tömegközlekedéssel és a városi parkba is (ők rolleroztak és meg ‘nyargaltam’ utánuk, de azért rendesek voltak és bevártak időnként…) 
A nyelvi nehézségek lassan áthidalodnak, egyre jobban megértjük egymást. Teljesen más a gyerekekkel beszélni, bár nagyon toleránsak, de rögtön látni rajtuk, ha valami bődületes sületlenséget mondok, mert óriási kerek szemekkel néznek rám…amiból sokminden kiolvasható… 🙂 
 éva2
És most jöjjenek a tapasztalatok így 45 évvel a hátam mögött és még soha nem dolgozva külföldön. A nyelvtudásnál maradva, mindenki azt mondta otthon, hogy jól beszélek németül (német vendégek is), de én tudtam mindig is, hogy van még mit (óo sokat) csiszolnom rajta. Itt szembesültem azzal, hogy mindenki máshogy beszél, alig értem amit mondanak (a Hochdeutsch eléggé ritka), az iskolában helyesnek vélt fordulatokra csak pislognak a helyiek, hogy mit akarok, szóval nem könnyű, de azért igyekszem. Olvasok újságokat, esténként mindig tv-zek, próbálom felfogni, hogy egyáltalán miről beszélnek. Nyugtattak az itteniek, hogy ez majd egyre könnyebb lesz és tényleg így van. 🙂 Óriási szerencsém, hogy az anyuka magyar és jött velem az első napokban minden hivatalos helyre, bank, városháza, mert igencsak bajban lettem volna a mindenféle ‘keresztkérdésektől’. Szóval, ahhoz, hogy jól beszéld a nyelvet, kétségkívül kint kell lenned, de ahhoz, hogy kint boldoguljál, jól kell beszélned…vagy olyan ismerősöknél, barátoknál lenned, akik szívesen segitenek a kezdeteknél.
 
A barátoknál, családnál tartunk… a skype, internet nagy segítség a napi, heti vagy igény szerinti kapcsolattartásban, de az ember akkor is egyedül van, hacsak nem valakivel vagy valakihez jön ki. Aki nincs jóban saját magával, vagy esetleg otthoni rendezetlen dolgok elől ‘menekül’, az nehéz helyzetben találhatja magát.
Én bárhol elvagyok egyedül is, hétvégenként hosszú felfedezőutakat teszek, csodaszép kirándulóhelyek, rengeteg kulturális program van a környéken. Mindig mentem, megyek is, de persze mindig egyedül, mivel még alig ismerek valakit a környéken. Kb. 2 hete szembesültem azzal, hogy tele a hócipőm, hogy mindig egyedül mászkálok mindenhová, hiszen otthon hetente kávéztam barátnőkkel, unokahugival. Szóval valamit ki kell találnom, társaságot kell keresnem, senki nem fog az ajtómon bekopogni.. (bár ugye sose lehet tudni..) 🙂 Most ezen munkálkodom, bár azt mondják a német emberek kedvesek, de nem túl barátkozósak. Majd meglátjuk.
A könyvtárba mindenképp beiratkozom,  a sportkörben is lehet beszédbe elegyedni más anyukákkal, meg van néhány szimpatikus kávézó a környéken, akár törzshelyet  is kereshetek magamnak. 🙂 Ötleteim vannak, a megvalósitásról tudósíthatok néhány hónap mulva, ha érdekel Benneteket. 
 
Majd el felejtettem: egy történet egy különleges ismeretségről. A múlt vasárnap a szokásos barangolásomra indulván a villamoson összeakadt a tekintetem egy, a jegyautomata előtt tanácstalanul álldogálló, ázsiai hölggyel, mivel nem boldogult a német szöveggel. Természetesen kedvesen és angolul megkérdeztem, hogy segíthetek-e. Örömmel igent mondott és lám-lám ugyanabba a parkba készült, ami az egyik kedvencem és amit már többször is körbejártam. Ez egy királyi kastélypark, hatalmas területen, kastéllyal, várakkal, egyszerűen lenyűgöző. A hölgy aznap délelőtt érkezett Malajziából egy hetes céges tréningre. Kölcsönös udvariassági körök után (‘szívesen megmutatom merre van a kastély – ok, de csak ha ez nem probléma önnek sem’) végül is együtt töltöttük a délutánt, megmutattam neki a főbb látnivalókat, jót beszélgettünk (nem hátrány, ha az ember lánya angolul is beszél), még pizzázni is beültünk egy kávézóba. Sok fotót készitettünk, amit majd megmutat a családjának, e-mail cimet cseréltünk, szoval nagyon jol éreztük magunkat! 🙂 🙂 Teljesült a kivánságom, végre nem egyedül kávéztam. 😀
 
Lassan zárom kissé hosszúra nyúlt levelem, fotókat most sajnos nem tudok küldeni. A jövő héten majd készitünk a gyerekekkel és akkor küldök néhányat.
 
Nektek is szép napot kívánok és jo sok olyan sikeres közvetítést, mint a miénk!
Bis bald! 🙂 
 
Éva